50. rész - "Te csak légy türelmes, és ne félj."

Sziasztok!

Tudom, már megint késve érkezem!:(
Nem tehetek róla, szerencsére nem vagyok beteg, de annyira fáradtnak érzem magam állandóan, hogy szinte folyton aludnék!
És hát a jövő héttől már magányos szingli leszek, mert a barátomnak rengeteg munkája, meg hivatalos elfoglaltsága lesz.
Kedden majd mesélek, addig élvezzétek ezt a fantasztikus jó időt és azért olvassatok is!:)

Kimi….

Tavaszodik!

A verőfényes napsugár mindenütt olvasztja a tél jeges leheletét. Hosszú átlátszó jégcsapok csöpögnek a szomszéd ház ereszéről. Olvadozik és ébredezik a természet pont, mint az én lelkem.

Még hogy jégember! Egy málladozó érzelemkitörés vagyok reggel óta.

Még mindig hihetetlen és felfoghatatlan, hogy ott belül ennek a nőnek a hasában rugdal a lányom. Itt van velünk, köztünk, mégis olyan messze még…

Folyton oda kell mennem hozzá valami mondvacsinált ürüggyel, hogy aztán átölelhessem és ráborítsam a két tenyerem arra a domborodó csodára, és elakadó lélegzettel vegyem tudomásul az újabb rúgást. Soha ember még ilyen boldog nem volt egy pofán rúgástól, mint én reggel.

Marie a képembe rúgott, ahogy ráfektettem az anyja pocakjára az arcomat.

Hisztis kiscsaj, mi lesz így belőled, ha már attól is boldog vagyok, mert pofán rúgtál? Teljesen elkényeztetlek majd, pedig nem kéne, tudom.

Remélem az anyádnak lesz annyi esze, hogy időnként helyre tegye az agyamat, különben már a bölcsit is magánúton kell majd elvégezned, miután a szakkönyv szerint a lányok az apjuk természetét öröklik.

Hát nem lesz könnyű Marie, de annál boldogabb!

Ugyan kinek hittem volna el tavaly ilyenkor vodkagőzös fejjel, hogy egy év múlva a legnagyobb boldogságot egy aprócska kis dobogó szív zenéje jelenti majd, és egy parányi talpacska a pofámban?

Ahogy azt se hinném el senkinek, ha most azt suttogná álnok mosollyal, hogy pont egy hónap múlva olyan tragédia fogja széttépni a lelkem, akkora fájdalom súlyt rám, amit soha nem leszek képes feldolgozni, és nem is akarok…hogy még sírni se tudok majd, csak némán faarccal jéggé fagy a szívem!

Furcsa dolog az élet! Elfogadjuk a körülöttünk élők törődését kedvességét. Néha haragszunk, van, hogy titkon kicsit utáljuk őket, de baj esetén mindig tudjuk hova fordulhatunk.

Nem törődünk olyasmivel, hogy kimondjuk nekik, szeretlek! Köszönöm, hogy vagy nekem! Köszönöm, hogy meghallgatsz, hogy hozzád fordulhatok az örömömmel és a bánatommal is! Köszönöm, hogy segítesz, ha meghasonulok önmagammal, ha kételkedek az életben, hogy észrevétlenül fogod a kezem és irányítasz úgy, hogy közben engeded nekem elhinnem, hogy én döntök és irányítom a sorsom és az életem!

Vajon mit tennénk másként, ha tudnánk, már nincs több a szeretett emberrel csak egy óra, egy nap vagy egy hónap? Vajon mit tennénk másként, ha valakiről tudnánk, hogy elveszítjük, hogy ez az utolsó együtt töltött napunk?

Hogy most ölellek át utoljára, hogy a ribizli illatod már soha többé nem járja át az orromat? Hogy ölelnélek, mit mondanék, ha tudnám, ez az utolsó?

Miért van az, hogy még soha nem találkoztam emberrel, aki ne azt mondta volna, ha tudom akkor azt amit ma, másként döntenék?

Ha visszamehetnék az időben, mindent másképp csinálnék?

Miért ilyen tökéletlen az élet?

Lustán nyújtózkodom a nappali kanapéján. Hagyom inkább másokra az efféle lelkizős agyalást! Félig leragadó szemekkel figyelem, ahogy berobog egy pocak, elhelyez egy tálcát az asztalon és visszaszáguld.

Aztán megint megjelenik egy tálca sütivel.

Erre már felneszelek. Lustán kinyújtom a kezem, ő megáll, elém tartja, de mikor kivennék egy pogácsát arrébb húzza.

-      Dolgozz meg érte! – vigyorog cseppet sem törődve a zord tekintetemmel.

Hm, lehet, hogy nem sikerült annyira zordra, ahhoz túl boldog vagyok. Na ugye!

Lepakolja az asztalra, aztán felvesz egy sütit, és csak a számba nyomja. Elégedett majszolással emelkedem fel. Mögé kerülök, és kitudja hányadszorra rásimítom a két tenyerem a pocakjára. Egy szívecskét formálok az ujjaimmal és belevigyorgok a nyakába. Ő is észreveszi, gyengéden fekteti a tenyerét a kézfejemre. 

Együtt öleljük magunkhoz a kislányunkat. Soha meghittebb pillanatot. Nekem támaszkodik, fejét a vállamra dönti, lehunyt szemmel szívom be az illatát. Szeretnék így maradni egész nap…sőt egész hátralevő életemben. Nem kell semmi más csak ez az érzés, ami eluralkodik rajtam a közelében, és belém robban, ha átölelem….

-      Mi a baj? – puszil a nyakamba oldalra nyújtózkodva.

-      Eeh, semmi. – szuszogok a hajába.

-      Csak?

-      He…kicsit elérzékenyültem. – motyogom zavartan.

-      Ne aggódj, - csippenti a két foga közé óvatosan a fülcimpámat, - köztünk marad! –súgja cinkosan csillogó szemmel.

-      Mindjárt én is megharaplak! – fenyegetőzöm vigyorogva.

A meghitt ölelkezést erőszakos zizegés szakítja meg. Bocsánatkérő mosollyal hagyom magára a forró nyakat és a mozgolódó pocakot.

-      Szia anya! Köszönöm, már vártam a hívásod!

-      Nem nincs semmi baj…sőt! Rami is ott van?

-      Igen? Akkor hangosítsd csak ki légy szíves, hogy ő is hallja, nem akarom kétszer elmondani.

-      Szia tesó, neked is kösz, majd legközelebb megünnepeljük.

-      Eh, nem ezért….csak érdekelne, mit gondoltok a Marie névről? – teszem fel a kérdés fülig érő vigyorral.

-      Bizony kislány! Na mit szólsz? Végre lesz egy lány unokád is! Rami is örül?

-      Hehe, gondolom!

-      Má’hogy ne lennék! Reggel óta az én kezemet is rugdalja a kiscsaj, most már minden rendben van.

-      Kösz Kristii átadom neki is! Majd legközelebb elmondom Raminak, hogy kell lányt csinálni!

-      Hallottam! És pontosan! Csak az nem mindegy hogy! – nevetek.

-      Hogy beszél a férjed? Anya te ezt tűröd?

A bejárat felöl felcsattanó nevetés és mutáló kamaszhang után ítélve, megjöttek a szomszédék.

-      Eh, mennem kell, itt zörgeti az ajtóm egy világbajnok!

-      Dehogy bulizunk, nem ment el az eszem! Nincs is kedvem kimozdulni. Sebék érkeztek meg, haza jöttek, és szeretem, ha Hanna Kisuval van. Jól elvannak, és a kedvükért én is elviselem a németet. – nevetek.

-      Jó, átadom nekik is. Vigyázz magadra anya, nemsokára szükség lesz itt rád, addig gyúrjál, és mérd, hogy milyen gyorsan tudsz egyik szobából befutni a másikba egy csecsemősírásra!

-      Hehe, szia anyu!

-      Mi ez a felfordulás? Ellopták a kupádat? Szia Hanna!

-      Haha, épp azt mesélem Kisunak, hogy megtámadott egy darázs.

-      Ilyenkor?

-      Mé’hát már tavasz van nem?

-      Csak holnaptól…. – jegyzi meg a kertész.

-      Jó, hát ennek nem volt naptára. Szörnyen fáj a karom, nézd!

-      Ejha! –biggyesztem le a szám. – Ez konkrétan kiharapott belőled egy falatot.

-      Mit csinál a darázs? – fordul kétségbeesetten a növénytudor felé. – Harap vagy csíp?

-      Engem egyszer konkrétan hátba dobott egy gereblyével. – nevet Kisu és a konyha felé indul.

-      Na, akkor még jól is jártál! – paskolok gonoszul a csípésre.

-      Jaháááá! – szalad körbe egy gyengécskére sikeredett német jódlikísérlet a házban.

-      Ettől majd jobb lesz. – nyújt át egy üveg ecetet a visszhanggal együtt visszatérő Kisu.

-      Ha te mondod! – meredez rám dühösen a szomszéd.

Laza mozdulattal lecsavarja a kupakot, és rendesen meghúzza az üveget, a döbbent szemeim előtt.

-      Jaj! – sikkant Kisu, egyből és helyből pördülök meg a székkel.

-      Mi van? – pattanok mellé.

-      Ne idd meg! Nem belsőleg, külsőleg kell te bolond! – nevet két kezét Marie-ra szorítva.

-      He…mi?

-      Be kell dörzsölni vele a csípés helyét. – nevet megállíthatatlan egyre jobban.

-      Baszd meg Vettel, ettől fürge leszel, mint a gyík. Jobb, ha közel ülsz a klozethez.

-      Jaj Sebi, - sopánkodik Hanna fuldokolva, - ha ide jövünk, te mindig megkergülsz.

-      Hát honnan tudhattam volna? – duzzog és kenegeti magát nagy buzgalommal.

-      Na? Jobb már? – figyeli Kisu félrebillent fejjel.

-      Jobb….már nem ég!

-      Na ugye!

-      Akkor, ha a gyomrom ég, igyak meg egy üveg ecetet? – puhatolódzok.

-      Inkább kevesebb vodkát. – grimaszol.

-      Gyere ide. –ölelem át hátulról. – Mindjárt én is megharaplak! – puszilok megint a nyakába Marei-t simizve.

-      Csodásan nézel ki. – mosolyog Hanna.

-      Tudom! - düllesztek öntudatosan.

-      Jaj Kimi! – legyint nevetve.

-      Ne is törődj vele. Tudod milyenek ezek együtt. Gyere, hozzuk be a kávét. - húzza magával az asszony, kibontakozva az ölelésemből.

-      Örülök, hogy ráértek. – pillantok a távozó lányok felé. – Jó hogy Hanna törődik Krisztivel.

-      Ja, a múlt héten Barcelonában teszteltünk, de most sikerül egy kicsit még pihennünk a szezonnyitó előtt.

-      Viszed Hannát is?

-      Nem…tudod, hogy nem szeret túlzottan velem lenni. Azt hiszem, idegesítik az ottani lányok, a sok bevadult rajongó.  Megbízik bennem, ahogy én is benne, és úgy gondolja, amit nem lát, az nem fáj neki. Lehet, hogy ő teszi jól, nem tudom, a lényeg hogy így egész jól működik a kapcsolatunk.

-      Az a lényeg Seb. Hanna jó természet…és hát te is….a magad módján! – teszem hozzá vigyorogva.

-      Na kösz! Ahogy te dicsérsz!

Kriszti…

Az esti jókedvének nyoma sincs már. Érzem, hogy fent van, már órák óta fekszünk úgy, hogy magához ölel a két karjával, és időnként végigsimogat valamelyik testrészemen. Vagy Marie-t cirógatja, vagy a hajam, olykor egy puszit nyom a fejem tetejére.

Most csendesen mereng, pedig éjjel még ugyan csak mulatoztak a vidor szomszéddal, aki felépülvén a darázscsípés okozta sokkból, alaposan az üveg fenekére nézett Kimi nap alkalmából. De az is lehet, hogy kevésbé bírja az alkoholt az én finnemhez képest.

Sebi folyamatosan piszkálta az emberemet a szex miatt. Mármint, hogy hamarosan le lesz tiltva nálunk, és önmegtartóztatást kell gyakoroljon. Ennek megvitatására rögtön itt a megfelelő személy Endre atya személyében. – mutatott rá nagy éleslátóan. – Egy újabb gyónás keretében sort keríthettek a szaktanácsadásra! – nyerítgetett idétlenül.

Már kezdtem volna az atya nevében kikérni magunknak és megvédeni, de Kimi ábrándozva kijött a szituból.

-      Nincs is annál jobb, mint egy jól kidolgozott 5 perc a magam örömére! Ugyan ki ismerne és kényeztetne jobban önmagamnál?

-      Igazad van! És ezt tapasztalatból mondom! – düllesztett mellkast Seb.

-      Éreztem, hogy van mögöttes tartalom nálad is! – röhögött a finn.

-      Jesszus, nincs más témátok? – meredezett zavartan Hanna.

-      Mé? Ti nem beszélitek meg a barátaitokkal a szexet.

-      Nem! – próbáltam elfojtani a vigyorom. – Nekem rajtatok kívül nincsenek barátaim. De hiányolom is az életemből ezt a nyitottságot. Kispolgári létezésemet egy egészen magasabb szintre emelné. – néztem Sebre elismerően.

-      Hihetetlen, hogy értek a nők nyelvén! – meredt meglepetten maga elé a szomszéd. – Egy lélekbúvár vagyok…egy suttogó! – csuklott fel félrebillenő fejjel, akár egy retró kutya.

-      Ne igyál már több vodkát Sebi. Már sötét van… – próbálta szelíden korholni Hanna.

-      Mé? Lámpafénynél mérgez? – pislogott édes cukorszopó szájjal maga elé a messziről jött távol-keleti bölcs.

-      Csak téged Vettel! – röhögött a másik.

-      Ne haragudj rájuk. – érintettem meg Hanna kezét. – Olyan jópofán bolondok együtt.

-      Dehogy haragszom. Inkább örülök, hogy átjöttünk. Miattad is, hogy beszélgethetünk egy kicsit, meg Sebi miatt is. Kimivel legalább kiad magából egy kis feszültséget. Nagyon ideges az új évad miatt. Tudod, most ő a világbajnok és mindenki őt támadja, meg akarja legyőzni. Minden újságíró utána lohol, hátha sikerül valami izgalmast vagy mocskosat kideríteni róla. És Kimi az, aki ebben a helyzetben a leginkább megérti őt, mert neki szegénynek, erről szól az élete. Mindegy, hogy Forma 1-es autót vagy rallyt vezet, a média éhes koncért marakodó hiénaként veti magát utána. Csoda, hogy téged még titokban tud tartani.

-      Én sem szeretném, ha kiderülne a kapcsolatunk. Nem nekem való az a nagy felhajtás. Én nem kedvelem az állandó fodrászkodást meg drága divatos ruhákat. Nem is sminkelem magam, és imádok egyszerűen járni. És hát az ízlésem is hagy némi kivetni valót, - nevettem, - senki se tanított a divatra. Faluhelyen nem gyakran sminkelik magukat a nők, mert a festék beleég a bőrükbe kapálás közben.

Kimi szeretné titokban tartani Marie-t is. Nehéz nekünk, mert mi mindketten egyszerű embernek születtünk, de ő már egy híres ember lányaként jön a világra, ráadásul egy ilyen luxus palotában fog élni és mindene meglesz, amit csak megkíván. Nem akarom, hogy egy üresfejű elkényeztetett kislány legyen. Azt szeretném, ha egyszerű hétköznapi gyerekként nőhetne fel. Sokat beszélgettünk erről, mert hát tudod, eleinte Kimi is mondta, hogy majd magániskolába járatjuk, a többi híres ember gyerekével, de én ezt nem szeretném. Aztán ő is megértette, hogy az lesz jó a mi kicsinknek, ha egyszerű gyerekek közt nő fel, és nem elkényeztetett milliárdos csemeték ellesett sztárallűrjei közt. Mára már odáig jutott, hogy még arra is hajlandó lenne, hogy idővel elköltözzünk egy másik kontinensre, ahol kevésbé ismerik, és nyugodtan élhetnénk.

-      Hát azt elég nehéz lesz neki találni. – mosolygott Hanna.

-      Igen, én is azt hiszem….

-      Nemsokára indulnom kell…. – hoz vissza a jelenbe a mozdulattal, amivel a meztelen vállam simogatja kedvetlenül.

-      Tudom!

-      Mit fogsz csinálni egyedül? – sóhajtozik.

-      Kiolvasom ezt! – teszem a kezem a kis asztalon nyugvó könyvre.

-      Mi az?

-      Nevek jelentése és elemzése.

-      Az meg mi? – kerekíti csodálkozóra azokat a gyönyörű szemeit.

-      Hát például a Marie név jelentése ellenálló, lázadó, erős. És úgy jellemzik ennek a névnek a viselőjét, hogy másokat segít, irányít. Rendkívül pontosan és céltudatosan építi fel az életét. Nem hagyja kibillenteni magát az elhatározásaiból, terv szerint halad előre. Meghatározó tulajdonsága az életben, a „mindig nekem van igazam”, és ebben nem is tudom kire üthet majd. – pillantok fel rá.

-      Tudod a Raikkönen név mit jelent? – mosolyog.

-      Nem! – figyelem érdeklődve.

-      Északi Rénszarvasvadász! – súgja titokzatosan.

-      Ez pont olyan szép, mint te! – suttogom magamról megfeledkezve.

-      Szép vagyok cica? – veszi a tenyerébe az arcom és húzza fel a szájához.

-      Gyönyörű… - lehelem az ajkainak.

-      Tehát a lányunk neve Lázadó Északi Rénszarvasvadász lesz! – harap gyengéden a felső ajkamba, mielőtt megcsókolna.

Hát elment! Szokás szerint húzta az időt ameddig lehetett, pedig már nagyon tűkön ültem. Nem azért, mert a terhemre van, vagy unnám a jelenlétét. Erről szó sincs, viszont egy aprócskát füllentettem neki, de csak az ő érdekében, hogy ne aggódjon már annyira. Ugyan is holnap délelőtt lesz a vizsgám, és ha sikerül, immár okleveles kertészként folytatom az életemet. Tudom, hogy sikerülni fog, mert rengeteget tanultam a proffal, de azért mégis csak aggódom. Van bennem egy kis adag egészséges lámpaláz. És tudom ő is kiborulna, egyrészt mert elmegyek itthonról nélküle és a tudta nélkül, másrészt mert idegeskedem a vizsga alatt, ami nem tesz jót Marie-nak, harmadrészt mert kihagyom ebből az egészből. Haragudni fog még akkor is, ha megérti, hogy miatta tettem.

Nem baj! Majd megenyhül, ha meglátja a bekeretezett oklevelem, és ha nem, hát majd tudni fogom, hogy engeszteljem ki!

Reggel óta tanulok, csak most érzem, mennyire éhes vagyok, ahogy megkordul a gyomor.

-      Jaj, szegény Marie! Gyorsan valami finomat ennek a kislánynak! – nyugtatgatom fennhangon miközben a konyha felé iparkodom.

A hűtő roskadásig pakolva minden földi jóval. Szégyellem, hogy ennyire nem értékelem az igyekezetét, de nem tehetek róla.

Hiába van itt a világ minden égtájáról étek, nekem nem kell más csak vajas-mustáros fekete magvas kenyér. Egyszerűen megőrülök a vajas-mustáros kenyértől, de Kimi olyan riadtan nézte, ahogy egy tálcára valót magamba gyömöszöltem elégedett hümmögések közepette, aztán még utána kanalazgattam kicsit a dijoni szemes mustárból, hogy inkább kihagyom, ha látja. Éjjel osonok le mustáros kenyeret falni titokban, mint egy besurranó tolvaj, hát ez tiszta röhej! A sarki kisboltban kifogyott ez a fajta, annyit vásároltam belőle. Másfél nap alatt felfalok egy üveggel.

-      Kicsi Marie, a te dédi mamád mindig azt mondogatta, mikor a szomszéd kovácsmester felesége állapotos volt és üvegszámra falta a savanyúságot, hogy te Teréz neked aztán lesz egy Savanyú Jóska gyereked! Remélem neked rendben lesz a humorérzéked! Ebben a családban az elengedhetetlen a túléléshez kicsikém! – simogatom meg, mert már nyugton van, gondolom, most ő is emésztget.

Heh, telefon, nyelek nagyokat eltüntetve a falatot a számból.

-      Igen atyám? – örülök nyammogva, a jól ismert hangnak.

-      Szerbusz lányom, hogy vagy?

-      Remekül, csak izgulok.

-      Ej, hát nem kellene most ilyen butaságokkal foglalkoznod, de te tudod lányom.

-      Jaj atyám, sokan terhesen diplomáznak, meg tanulnak vezetni. Nekünk se lesz semmi bajunk, még ha nem sikerülne se dőlne össze a világ, ezzel magam is tisztában vagyok. Nem lesz semmi baj, Kimi úgy félt minket, mintha mi lennénk az első terhes nő a világon.

-      Örülök, hogy ennyire tiszta a szerelme, és ennyire aggódik érted lányom. Eleinte alaposan félreismertem ezt a nemes lelkű férfiút. Na, akkor szerezzünk neki egy kis meglepetést! Mikorra menjek érted reggel?

-      Jó lenne 8-kor elindulni atyám! 10-től vizsgázom, de még oda kell érni, aztán meg sose tudni mindig történhet valami. Nem szeretnék lemaradni.

-      Rendben, akkor 8-ra ott leszek! Te csak ne izgulj, majd reverendába megyek, és ha valahol dugó lesz vagy útlezárás Istenre hivatkozva, előre vitetem magunkat.

-      Köszönöm atyám! – teszem le vigyorogva.

Hát jól fogok mutatni az egyik oldalamon egy izguló professzorral, a másikon egy aggodalmaskodó reverendás pappal. Na, sebaj!

Endre atya mindig meglep az evilági modern gondolkodásával. Isten soha nem tehetett volna velem annál jobbat, mint hogy az utamba küldte az ő szolgáját. A legcsodásabb ember a világon Lotte-val együtt.

-      És Fritzet is szeretjük, ugye tökös manóm! Kicsi angyalbögyörős királyfim, kukoricapusztítóm, hát rád irigykedik ez a másik golyóbiskirály folyton? Még hogy neked gügyögök neki meg nem? Hát hol simogatlak én annyit, meg puszilgatlak, mint őt? Na ugye, te okos gombszemű kis cukormókusom. 

Senor Pezo csüggedten ücsörög a tenyeremben. Mostanában apró kis pocakot eresztett, kicsit túletettem, vagy csak még nem adta le a felhalmozott téli zsírréteget, az én golyóbiskirályom.

-      Inkább visszateszlek, mert ha jön a másik hisztis golyóbajnok, akkor kikapunk mindketten. Nem szereti, ha fogdoslak titeket, de majd ha megszületik a kis északi hercegnő, akkor újra sokat foglak szeretgélni.

-      Téged is senor Sangria. – simogatom meg óvatosan a lábamhoz törleszkedő kandúrt is. – Tudjátok, hogy most le vagyok tiltva rólatok, de ez nem tart örökké. Látod, - mutatom a morcos képű Ajaxnak a nyakamban lógó láncot, - neked is megígértem, hogy addig hordom ezt a képet rólad, míg nem ölelgethetlek újra. Nem felejtettem ám el, de most a kis konok rénszarvasvadásznő a legfontosabb a világon. Mindenkinél fontosabb, még nálam is.

Holnap beszélnem kell az atyával a vizsgám után, valami nagyon fontosról. – ülök az állatok közé és osztom meg velük, a már hetek óta leginkább foglalkoztató gondolataimat. – Meg kell ígértetnem vele, hogy ha valami baj történne, valami előre nem látott komplikáció adódna, akkor a kis Marie hercegnőt mentik meg nem engem. Én már éltem eleget, de ő még semmit se. Joga van a boldogsághoz az én szépséges kislányomnak. Tudom, hogy boldog lesz nélkülem is, ha úgy alakulna. Én is boldog voltam az anyám nélkül, pedig szegény nagyim nem tudott annyit foglalkozni velem a sok munka mellett, főleg dologidőben.

Itt pedig legalább olyan remek nagyik várnak rád, - simogatom a pocakom, - mert lesz ám neked is két nagyanyád! Nem csak Paula mama, hanem Lotte mama is szeretni fog téged! Nekik mindig lesz rád idejük, és soha nem lesznek türelmetlenek veled picikém. És apu sem…. Apu nagyon is megpróbál majd elkényeztetni, és rám fog hárulni az a kellemetlen feladat, hogy ezt megakadályozzam. Azért remélem, hogy engem is fogsz szeretni, és nem úgy gondolsz rám, ahogy én az anyámra. Nem szeretném, ha egy üresfejű elkényeztetett kislány lennél, az neked se lenne jó. Tudom, hogy rengeteg nagyszerű vonásod és értéked lesz, egy olyan tökéletes apa génjeivel, mint ami neked adatott.

Majd odafigyelünk rád, mert amit Isten adott, azt mi nem ronthatjuk el Marie….

-      Igen… - nyöszörgöm.

-      Rosszul vagy? – dörög a készülék a kezemben.

-      Mi…alszom! – ébredek fel hirtelen.

-      Ilyenkor? – von kérdőre a követelőző telefon.

-      Hát…jobb híján? Vagy tán most büntetik? Azt se tudom mennyi az idő! – igyekszem elnyomni egy ásítást gyengécske sikerrel.

-      Ott 6 óra múlt. Még délután van.

-      Jó, hát egy kicsit elszundítottam itt egyedül unalmamban. Inkább mesélj ott mi a helyzet? Még mindig olyan szép Portugália? –sóhajtozom álnokul, hogy eltereljem magamról a figyelmét.

Haza jöttem, immár sikeres vizsgával a hátam mögött, izgatott fáradtan. Előtte együtt ebédeltem egy elégedett professzorral és egy megnyugodott pappal. Ráadásul egy lelkileg nagyon megerőltető beszélgetés után az atyával, egy esetleges számomra tragédiával végződő szülést illetően. Annyi erőm volt hogy levetkőztem és beájultam az ágyba. Csak egy takarót tekertem magamra, gondoltam néhány percet pihizek, és megnyugtatom a dühösen rugdalózó leányzót, de olyan sikeresen nyugtatgattam, hogy én aludtam el.

-      Még versenyben vagyok! – heherész. Javítottam az előző futamhoz képest, eddig a 7.-ik helyen állunk. Nélküled csak meleg és unalmas Kisu. Ha eszembe jut, hogy itt csókoltalak meg először, a legszívesebben haza rohannék, és rettenetesen megdugnálak!

-      Nahát! – vigyorgok kikerekedett csillogó szemekkel. – Ne feled a terved mire haza érsz!

-      Ne aggódj ezt biztos, hogy nem megy ki a fejemből.

Nevetős boldog a hangja, örülök, hogy nem morcos és gondterhelt. Neki is jó, és kell is egy kis kikapcsolódás. Teljesen begubózott mellettem, a végén majd rám un, mire megszületik Marie.

Hallgatom, ahogy mesél, és egyre jobban hiányzik. Még két nap, vasárnap már itthon lesz megint!

                                                *  *  *

u.i.: Furcsa, az élet néha ismétli önmagát!

Ebben a fejezetben azt írtam Seb meghúz egy üveg ecetet. Velem meg pont az ellenkezője történt. Az éjjel keveset aludtam és reggel átmászva az erkélyen előszédelegtem a konyhába, belelöttyintettem a szokásos almaecetet a pohár vizembe, és már a felénél jártam mikor gyanússá vált. Véletlen a napraforgó olajból töltöttem és már majdnem megittam mire észrevettem. Most csúszik a szám belülről, pedig már ettem rá mákos sütit meg egy bögre kávét, mégis érzem azt a hülye ízt és síkos belül a szám.

Van itt egy hisztis szőke, akinek van rá elképzelése, hogy kezeljük ezt az állapotot. Szerencsére a dédi nem értette amint kifejtette, és nem mutatta mit kéne tegyek!:)

puszi mindenkinek, Luna

Összes oldalmegjelenítés

50,000

He, hát nem érdekes? 50. rész és 50.000 oldalnyitás!:)