49.rész - "Tudod milyen az, ha valaki igazán szeret?"

Sziasztok!

Végre ide értem! Bocsi, de kicsit elhúzódott a buli.:)
Gyors tisztáznom kell egy félreértést! Nem nekem, hanem az anyunak volt eljegyzése!:)
Meg még egy párat, de majd legközelebb!:)
Szép napot és jó szórakozást!

Kimi….

Sikerül legyűrnöm a mosolyom azon, ahogy Kisu tömi magába anyám pirakkáját. Annak meg úgy ragyog a szeme, mintha most súgta volna meg neki valaki az öröklét titkát.

-    Örülök, hogy ízlik lányom! A másik zacskóban tojásos van, gondoltam hozok sósat is, de látom, inkább az édes fogy.

-    Hm, isteni ez az áfonya!

-    És nagyon egészséges! – pattan fel.

-    He, mi van? Lekésed a gépedet? – vigyorgok, mert olyan hirtelen ugrott fel, hogy megijeszt.

-    Milyen bolond vagyok, hát hoztam neked még valamit! – kotorászik a jókora táskában. – Nézd csak, ez valódi áfonyalekvár. Házi! – susogja titokzatosan.

-    Te csináltad? – hüledezek, mert anyám újabban tele van meglepetésekkel a számomra.

-    Nem, de egy olyan idős hölgytől vettem, aki ezzel foglalkozik.  Ő termeszti és készíti. Ebben nincs vegyszer meg semmi káros dolog Krisztikém.

-    Legalább egy tojásost mááár… - morgolódok dühösen.

Erre az arcomba nyom egyet. Azért se sértődöm meg, mert ha elmentek anyuék lesznek ötleteim a revánsra.

-    Majd én is belegyömöszölök egy tojást a te szádba! – súgom egy gyors puszi kíséretében a fülébe.

Csak vigyorog tele szájjal, nem válaszol. Helyette anyám repked megint.

-    Van ám itt még valami!- kotorászik a feneketlen táskában. – Ezt az unokámnak gondoltam. - emel ki egy bamba tekintetű lógó fülű plüss nyuszit.

-    Úgy is jön a húsvét, ne csak jegesmedvéje legyen annak a gyereknek.

Kisu elgondolkodó arccal öleli magához. Úgy tartja azt a gombszemű plüsst, mint egy gyermeket.

Azt hiszem, tudom, mire gondol…. Olyan szép, olyan törékeny múlékony jelenésnek tűnik egy pillanatra… .

Valami rossz előérzet szorítja össze a torkom, hirtelen ürességet érzek. Visszatért az érzés, ami a felbukkanása előtt állandó társam volt. Nem tudom miért féltem ennyire őket, valami megmagyarázhatatlan rossz telepszik untalan a lelkemre, hiába igyekszem elhessegetni. Mintha valami szörnyű tragédia közeledne feltartóztathatatlanul, és bármennyire is igyekszem, nem tudom megakadályozni.

Elgondolkozva figyelem az arcát, aztán lesiklik a pillantásom a hasára. Alig domborodik, de ott van már. Aki tudja, az már látja az én kicsimet.

Beledöglenék, ha elveszíteném őket, robban a tudatomba villámcsapásszerűen a felismerés. Az ő létük az enyém is!

Képtelen lennék újra kezdeni. Az hogy ő az utamba akadt egy csoda. Nem kellett kísérleteznem, hogy valóban szeret vagy csak az anyagi jólét, meg a hírnevem hajtotta az ágyamba? Nem voltak kételyek és próbák, mert ez a lány úgy, ahogy van maga a nyíltság és az őszinteség. Soha nem merülne fel bennem még csak gondolatként sem a kétely, hogy megcsalhatna, hogy féltékenynek kéne lennem. Biztonságot adott és stabilitást az összekuszálódott életemben, és ezért örökké hálás leszek neki. Még akkor is ha elhagyna egyszer, mert ha ez megtörténne, az biztos az én hibám lenne.

-    He? – kapom Rami felé a fejem.

-    Már másodszor szólok, de nagyon elgondolkoztál tesó!

-    Eeh, a csapatomon járt az agyam….

-    Mi is jön most? Mexikó? Micsoda kontraszt lesz, itt még hó, ott meg perzselő napsütés, kaktuszok meg tequila! – vigyorog.

-    Eeh, azt a tequilát most egyedül issza meg Block.

-    Na, mi van? – foszlik le a mosoly az arcáról.

-    Meggondoltam! Nem megyek….

-    De hát miért? Hisz most csináltál egy csapatot!

-    A csapat attól működik. A motoros srácokat nem érinti az én WRC szereplésem. Nincs kedvem elmenni olyan messzire. – mosolygok grimaszolva. Nem probléma, kihagyhatok néhány tengerentúli futamot.

Kétségbeesetten próbálom legyűrni a lelkemet megszálló riadalmat az arcomról. Rami a testvérem, megért engem szavak nélkül is.

-    Nem lesz baj! – bokszol a vállamba. – Erős, stramm csaj és imád téged! Tudja már?

-    Csak most döntöttem el…. – ingatom a fejem.

-    Lesz még egy csomó időd kipróbálni a kaktuszszagú levegőt.

-    Én is azt hiszem. Tudod, Loeb mindig magával hozza a feleségét meg a kislányát. Helyes gyerek és az asszonya is tökéletes választás. Még futamokon is indulnak együtt. Nem érdekel az idei verseny, se a szezon…. Majd jövőre én is viszem őket magammal mindenhova. Saját gépem van, berendezünk rajta egy babasarkot. Azt akarom, hogy mindig mellettem legyenek.

-    És mi lesz a kertészetével?

-    Eh, majd vezeti hétköznap, a szünetekben. Akkor majd én megyek neki lapátolni, hétvégén meg ők jönnek velem szurkolni.

Kriszti….

Nem engedi, hogy sokáig integessek, megfázol gyerünk befelé, terelget. Igaza van, csak úgy örültem, hogy itt vannak.

-    Ha nem szeretnélek ennyire, akkor most utálnálak és irigykednék rád. – dőlök hozzá szomorkásan.

-    Na! Még jó, hogy szeretsz! Ez új asszony, és miért utálnál?

-    Mert ilyen anyukád van! – sóhajtozom. – Te nem is tudod milyen szerencsés vagy. Csak úgy elfogadod, hogy ilyent kaptál, én egy időben mindent odaadtam volna, ha csak egyszer megsimogat az anyukám. Később már nem érdekelt csak a nagyi, mikor megértettem, hogy nem kellek neki.

Fogalmam sincs milyen az, ha egy édesanya felkap, és nevetve forog velem, vagy este mellém fekszik, és titkos huncutsággal megbeszéljük az óvodai szerelmemet.

-    Volt olyan? Kell aggódnom? – igyekszik elhülyéskedni a rosszkedvemet.

Lemondón rálegyintek. Indulnék tovább, de visszatart a karomnál fogva.

-    Értem mit mondasz, de nem akarom, hogy olyan dolgokon agyalj, meg szomorkodj, melyek már megmásíthatatlanok. Már sosem beszélhetitek meg az óvodás kicsapongásaidat, sőt nem is akarok ilyenekről hallani. Ha bármit meg akarsz valakivel beszélni, akkor itt az én anyám! Nem kell kínálgatnom neked, azt hiszem, magadtól is látod és érzed, hogy mennyire szeret. Nekünk jutott belőle mindkettőnknek, sosem éreztem gyerekkoromban, hogy kevesebbet törődne velem, mint Ramival. Ahol kettőnek jutott belőle, ott jut a harmadiknak is. Ezennel ünnepélyesen beveszlek a „Paula anya gyermekei” körébe.

-    Bolond vagy…. – mennék tovább.

-    Nem…nem vagyok az! Nézd, nem akartalak ilyenekkel terhelni, mert nem tudtam, hogy reagálnál rá, de anyám minden egyes nap felhív mióta haza jöttünk tőle, és nekem be kell számolnom az egészségi állapotodról meg a hangulatodról. Nem is én érdeklem, hanem te!

-    Komoly? – biggyed le a szám.

-    Hát szoktam én hazudni? – vigyorog.

-    Akkor miért nem mondtad?

-    Mert nem tudtam, hogy fogadnád. Vannak nők, akiket idegesít, ha az anyósuk ennyire érdeklődik utánuk. Jenni például ki nem állta, ha anyu kettőnkről faggatta. Mondjuk ennyire nem is érdekelte, mint te.

-    Biztos? – hullatom a könnyeimet.

-    Kisu ne kezd nekem megint bömbölni! – morog kedves zsörtölődéssel. – Persze, hogy biztos. Anyu tudja, hogy nincs édesanyád, ezért megpróbál a maga tapintatos módján helyette is szeretni. Vagy szerinted normális az, hogy engem letilt a sütiről, neked meg két tállal is hoz?

-    De megfeküdte a lelkivilágodat az a pirakka… - sóhajtozom.

-    Hát neked meg nehogy a gyomrodat! – puszilgatja vigyorogva a nyakam. – Ne gondold, hogy felzabálnám előletek. Ha vodka lenne, az más… - hajol el a legyező kezem elől nevetve.

-    Részegesebbnek állítod be magad, mint amilyen valójában vagy.

-    Így legalább nem kell történeteket kreálniuk rólam. Magam szolgáltatom azt. – mosolyog. – Zavar téged, hogy részegesnek tartanak?

-    Ha az ördögnek hinnének se érdekelne! – ölelem át a nyakát.

-    Akkor jó! – puszil a számra. – Arra gondoltam, egy kicsit sétálhatnánk Ajaxal. Mit gondolsz?

-    Most komolyan az miatt, a tál pirakka miatt aggódsz?

-    Két tál volt…. – jegyzi meg halkan.

Ahogy rákapom a tekintetem, mosolyogva emeli fel a két kezét és rántja fel a szemöldökét oldalra billentett fejjel. Hát hogy is lehetne rá így haragudni?

-    Jó menjünk! – sóhajtozom.

Ajax lelkesen lohol a komoly finn nyomában. Mosolyogva figyelem, ahogy öregesen kocognak egyet.

-    Muszáj néha megfuttatni, - trappol mellém, - mert teljesen ellustul. Majd tavasztól veled futkározhat, hogy ledolgozd azt a sok pirakkát ami ide lerakódik. – markol a fenekembe.

-    Nahát! Szégyelld magad! Kövérnek tartasz? – aggodalmaskodom.

-    Inkább terhesnek Kisu. És nekem tetszik ez a kis lerakódott zsírszövet itt, - markolja meg a másik kezével is, és húz közel magához, - a másik helyről meg, - céloz a melleimre, - ne is beszéljünk, mert csak felizgatom magam, aztán siethetünk haza.

Este kinyúl értem, és magához húz az ágyban. Szórakozottan cirógatja a karom, látom, hogy valami nagyon foglalkoztatja. Arra gondolok valami rossz hírt kapott…talán megint Jenni, biztosan nem megy olyan simán az a válás.

Kibújok a karjaiból, és én húzom magamhoz. A mellkasomra fekteti azt a gyönyörű fejét, és érzéki hümmögéssel fogadja, ahogy ujjaim a haját fésülik. Simogatásom áttér a nyakára, sőt még a lapockájára is. Egyre jobban átadja magát a kényeztetésnek, érzem, ahogy gyorsabbá válik, megemelkedik a légvételeinek száma. Végül, egy hatalmasat sóhajtva fölém könyököl, és hosszú másodpercekig bámul, hatalmas kitágult, tiszta tekintettel. Szinte megigéznek ezek a különleges csodaszép szemek.

-    Itthon maradok! – jelenti ki tömören.

-    Tán készültél valahova? – somolygok.

A számra puszil, halványan mosolyog, ahogy elhúzza a száját, csak bámulok rá vissza, milyen eszméletlen jóképű ez a pasi. Megnyílt ajkakkal várom, hogy csókoljon már meg….

-    Nem megyek a futamra. – rezzenek fel az ábrándozásból rekedtes hangjára.

-    Mi… - nyögöm zavartan.

-    Lemondtam a Mexikói futamot.

-    De miért? – értetlenkedek.

-    Mert nem akarok elmenni! – felel olyan hangsúllyal, amiből értem, ez a vita itt van lezárva.

Nem faggatom tovább, csak nézem. Várom, hogy adjon valami magyarázatot erre a hirtelen döntésére, hiszen az orvosnál még hisztizett az időpont miatt.

Nem akar indokolni. Csak néz, hosszan pislogás nélkül, ha mégis megrebben a szemhéja, akkor lustán pislog egyet, aztán tovább bámul. Olyan a tekintete, mint egy kígyónak, aki meghipnotizálja a szegény kis nyuszikát, mielőtt rácsavarodik és felfalja.

Lehunyom a szemem úgy sóhajtok egy hatalmasat. Már nem bírom elviselni a tekintetét, szinte fizikai fájdalmat okoz, annyira vágyom az érintését.

Nem kell tovább hiányolnom, mielőtt még megérezném azt a gyönyörű vékony száját, az ajkaimat meglegyinti a forró lehelete.

Halkan felnyögök, érte nyúlok, és magamra húzom. Csókol, vad szenvedéllyel egyre hevesebben, keze a mellemre csúszik, ahogy óvatosan megmarkolja, ő nyög fel. Körmeimmel finoman végigkarmolom a hátát, le egészen a fenekéig. Megrándul rajtam, és már mozdul is mohón. Széthúzom a combom, segítek, hogy befeküdjön közéjük. Feltérdel, hogy ne nyomja a hasam, lassan fúrja magát a testembe.

Kezeimet felhúzza a fejem mellé, ujjaink összefonódnak, mielőtt megmozdul. Hangosan lihegve feszítem hátra a fejem és hagyom, hogy az agyam elborítsa a szenvedély. A szemét nézem, ő meg az enyémet. Fogva tart ez a különleges tekintet, kimeredt szemmel hallgatom, ahogy lihegve dadog és mozog, egyre gyorsabban, mielőtt magával ragadna, és lerántana a végtelen semmibe a szenvedély….

Kimi…

A 19. hétben járunk. Kisu kezd szépen kigömbölyödni, anyu elégedetten hümmögött a titkon lekapott és átküldött pocakfénykép láttán.

Már harmadszor nézi végig a ruhatárát és álldogál elkeseredett arccal a szekrény előtt.

Nem zavarom meg, inkább feltűnően lapozok egyet az újságban. Ha akarja, majd úgy is elmondja, már megint mi nyomasztja ennyire.

Na ugye, vigyorgok magamban, de roppantul figyelek, meg ne jelenjen valami érzelem az arcomon. Tudtam, én! Úgysem bírja megállni szó nélkül, annyira egyszerű ez a női lélektan, sóhajtozom összehajtogatva a lapot.

-         Mondjad Kisu….

-         Pockos vagyok? – aggodalmaskodik előttem illegetve magát.

-         Pockos vagy. – egyezek bele a nyilvánvalóba. – De én meghalnék ezért a pocokért! – nyúlok a kezéért és húzom az ölembe.

Mindjárt el is mélyedek a nyakába, tenyerem a mellére siklik.

-         Anyám…! – nyögök a csókba. – Ez igen….

-         Kéne venni egy melltartót.

-         Ha szükséged van még egyre, akkor veszünk cica.

-         Szükségem van, mert ebből már kilógok. – rángatja a vállait hátrafelé dühösen. Az említett ruhadarab mintha csak erre várt volna, lepattan és feltárja hófehér kebleit.

-         Heh, tegnap óta határozottan kikerekedtél… - keresem meg a számmal is, azt a duzzadva meredező fantasztikus mellét.

-         Hm…, - nyögdécselek, mert érzem, hogy ágaskodó mellbimbója felkarcolja a nyelvem, és a mellkasa egyre hevesebben emelkedik. Keze tétován beletúr a hajamba, halkan nyögdécsel, és akkorát nyel, hogy idáig hallom. Na kész! Eddig bírtam!

-         Ne…. – nyöszörgi, mikor már éppen fel akarom kapni, hogy az ágyra döntsem.

-         Mit ne…? – lihegek.

-         Tu..tudod, hogy megvizsgálnak. – dadog a csókjaim közt.

-         Ó, a faszomat…. – szitkozódok csendesen.

-         Ne duzzogjál máár… - hízeleg kedveskedve.

-         Dehogy duzzogok, csak felrobban a farkam. – nyögök. – Engedj, had álljak fel…

-         Hisz most is állsz már! – csodálkozik, és meg is tapogatja a biztonság kedvéért, hogy csak had szenvedjek még jobban….

-         …a lábamra! – vigyorgok. – Így nem férek a gatyámba. – igyekszem magam valahogy begyömöszölni a farmerba.

-         Ne aggódj már! – simogatom, kitudja hányadszor végig a hátát.

-         Szerintem te sokkal jobban idegeskedsz! – pimaszkodik zaklatottan.

Mielőtt válaszolhatnék, nyílik az ajtó, és Aki siet felénk mosolyogva. Már messziről nyújtja a kezét.

-         Ne haragudjatok, de egy komplikált esetnél voltam. Jöttem, ahogy tudtam.

-         Semmi baj, nekünk még van időnk! – heherészek.

-         Hogy érzed magad? – veszi két kezébe Kisu tenyerét is mosolyogva.

-         Remekül…

-         Látom, már alakul ott bent a kisember. – méregeti Kisum domborodó pocakját nagy elégedetten.

Mielőtt még tőle is megérdeklődhetné az oly fontos súlyproblémáját, egyetlen szóval tovaröppenti, mintha nem is lett volna soha.

-         Előbb megvizsgállak! – szól a varázsszó, mely letörli a mosolyt szegénykém arcáról. – Aztán elvégezzük a szükséges vizsgálatokat, de ezen már bent lehet ez a türelmetlen kispapa is. – csapkod kedélyesen lapockán, miközben bemegyünk a szobába.

-         Te maradj itt, - legyint, és magával vonszolja a fájdalmas arccal visszapillantó lányt.

-         Nincs orrvérzésed?

-         Nincs….

-         Remek! Néha előfordulhat a megemelkedett vér nyomása miatt. Tudod, most kettőtök helyett pumpálod a vért…. Lazítsd el magad Kriszti. Azonnal végzünk, csak a méhszájadat nézem meg. Remek, teljesen zárt, nincs semmi probléma….de hát tudtuk mi ezt igaz? – engedi egy kicsit jobban ki a hangját.

-         Kisu elég vérszegényen válaszolgathat, mert nem hallok semmit a szavaiból.

Amíg öltözik a felbukkanó Akihoz fordulok.

-         Hogy lesz, ha már a futamokon leszel, és szükségünk lenne rád?

-         Megoldjuk Kimikém! Majd egyeztetünk, és úgy végezzük a vizsgálatokat, hogy ne ütközzenek a futamokba. Ha meg itt lesz az idő, akkor természetesen prioritást élvez a kismama. Ezt a babát ki nem hagynám semmilyen futam kedvéért sem, nyugodj meg Kimi. Augusztus 7.-én első kézből veheted át a gyermeket. Hogy mit, azt majd mindjárt meglátjuk! – mosolyog. – Csak előbb még megmérlek, és vért veszünk, és csinálunk néhány vizsgálatot, lepi meg egy újabb örömhírrel a felbukkanó Kisut. – Nem viszed túlzásba, eddig 4 kilót híztál.

-         Az kevés? – puhatolódzom.

-         Nem, de ha kevesebb lesz már igen! Eszel rendesen?

-         Persze! – pislog a megszeppent aggodalmaskodó pockos.

-         Főleg ami a foga alá való…imádja a pirakkát. – vigyorgok.

-         Jó is az! – szusszan Aki, egy injekciós tűvel a kezében.

-         Most elvégezzük a második genetikai ultrahang vizsgálatot. Az AFP eredmények alapján szűrjük a fejlődési rendellenességeket, a nyitott gerincet vagy koponyát és a kromoszóma-elváltozásokat. Aztán megnézzük a csontrendszert, az arcot, és a végtagokat. Leellenőrizzük a szív négy üregének meglétét, a rekeszizom épségét, a hasfal záródását, a veséket, húgyhólyagot…szóval mindent!

-         Az arcát miért nézed? – értetlenkedek.

-         Mert az orrcsont hosszának a mérésével kiszűrhetjük a Down-szindrómát.

-         Nahát! – csodálkozom, míg Kriszti idegesen rágcsálja a szája szélét.

-         Nem lesz semmi baj! – simogatom meg a haját, mielőtt mellé ülnék.

-         Na, 22 cm és 260 gramm. Remek! Mint egy avokádó!

-         Az jó?

-         Tökéletes! – somolyog.

Ideges vagyok, és látom Kisun, hogy ő is. Ma minden kiderül. Kisfiú vagy kislány? Mit szeretnél, teszi fel már vagy századszor a kérdést.

-      Elsőre mindegy, de másodiknak az ellenkezőjét! – vigyorgok.

-      Ne rugaszkodj így el a valóságtól… - morog miközben az idegességtől hideg kezét a tenyerembe zárom.

-      Jó, inkább arról beszélj, te mit szeretnél. – igyekszem elterelni a gondolatait.

-      Nekem teljesen mindegy, nem hiszem, hogy számítana a neme. Ugyan úgy szeretem majd fiúnak, ahogy lánynak is. – nyel egy hatalmasat.

-      Na akkor lássuk! – ül a gép elé frissen, ropogósan Aki. – Nézzétek! – mutat a képernyőre. - Milyen kedves arca van…és milyen formás a válla! Azt mondom így látatlanban, hogy ez a gyönyörűség csak kislány lehet.

-      Kislányom lesz? – bicsaklik ki Kriszti hangja.

-      Ez még csak a magán véleményem. – heherész Aki. – De mindjárt meglátjuk.

-      Nézzétek, most pont erre néz…és mosolyog!

-      Játszik az ujjaival… - nyögöm. – Nézd Kriszti, ez hihetetlen, ide néz ránk!

Kisu nem válaszol, csak bámul potyogó könnyekkel, és úgy szorítja a kezem, hogy kifehérednek az ujjai.

-      Látod… - leheli, és rám mosolyog a könnyei mögül.

Összeszorítom a szám, egy pillanatra erőt kell vennem magamon, hogy visszaszorítsam a könnyeim. A gyerekem, aki még sosem látott, ott bent az anyja hasában, pont úgy, ahogy én szoktam, kísérteties hasonlósággal simított végig a jobb kezével a bal arcán.

Csak bámulom vigyorogva, teljesen szétesve hosszú percekig azt a csodát!

-      Kislány! Gratulálok, kislányotok lesz! – rezzenek fel Aki hangjára.

-      Biztos? – leheli Kisu.

-      Teljesen! – bólint az orvos. – Nézd, ott van…vagyis nincsenek herék, viszont látszik a petevezeték! – mutogat valamit, de nekem fogalmam sincs, csak bámulom a lányom tátott szájjal.

Gyere ide, - húzom az ölembe. Nem tétlenkedik, szépen belehuppan. Egy fasz vagyok, hogy előtte nem vetkőztem le….

-      Gondolkoztál már valami néven kicsim?

-      És te? – kérdez vissza szinte azonnal.

-      Nincs különösebb elképzelésem…Paula inkább ne legyen és a Krisztikből is elég már, ebben a családban, nem?

-      De igen! – ölel át mosolyogva.

-      Akkor? Neked van valami ötleted?

-      Nem is tudom…

-      Dehogy nem! Már akkor láttam, hogy megcsillant a szemed, mikor Aki közölte a nagy hírt. Ki vele mit szeretnél? Úgy illik, te válasz nevet, te fogsz megdolgozni azért, hogy itt legyen köztünk.

-      Komoly?

-      Persze, hát szoktam én viccelni? – vigyorgok. – Na?

-      Tudod, anyu nekem nem fontos, sose láttam, most már maradjon ott, ahol van… de a nagyim…őt Máriának hívták…és arra gondoltam, ha esetleg nem bánod, a Marie név nagyon kedves, és olyan finom hangzású…mit gondolsz? – néz aggodalmaskodva.

-      Marie… - ízlelgetem akár egy jó vodkát. – Marie…Marie Raikkönen…szerintem jól hangzik. Nekem tetszik.

-      Biztos? – görbül le a szája.

-      Hát hazudok én?

Lustán nyújtózkodom, még a szemem se nyitom ki, csukott pilláimon keresztül érzem a vakító napsütést. Végtére is holnap lesz a csillagászati tavasz első napja. Ma viszont….? Elvigyorodom a gondolattól, hogy milyen kényeztetések várnak ma még rám itthon.

Most sincs mellettem, arra ébredtem, ahogy óvatosan kiaraszolt mellőlem, és kiment a konyhába. Tudom, hogy kávét főz, és behozza nekem az ágyba. Mostanában ezt én teszem neki, igaz a kávé előre be van készítve. Inkább vettem egy modern masinát, akit csak feltöltök egy zacskó kávéval, a tetejébe kap egy üveg vizet, és kész. Kimegyek megnyomok egy gombot, ő meg kiadja a kávét, épp csak meg nem keveri nekem.

De ma engem kell kényeztetni, vigyorgok kéjesen, aztán gyorsan rendezem a vonásaim, immár fapofával szuszogok tovább nagy lelkesen.

Halkan beoson. A tálcát lepakolja a kisasztalra, nyögdécselve bemászik mellém, a pocakját rendezgeti, kicsit vitatkozik is vele, és én képes vagyok ezt végig hallgatni, rezzenéstelen arccal.

Picit liheg, mire megtalálja a tökéletes pózt, megérzem a kapkodó, kedves leheletét az arcomon.

Egy apró puszit nyom a számra, aztán még egyet és még egyet….

Ujjai alig érezhetően simogatva csiklandozzák az arcom, és elkalandoznak a hajamban.

-      Jó reggelt…hát ki ma az ünnepelt? Kinek van ma a névnapja? – hallom azt a hangját, amivel senor Pezót szokja köszöntgetni etetéskor, és én mindig kicsit irigykedve hallgatom.

-      Ha hozzá teszed, hogy tökös manó, akkor a hörcsögre tippelek.

-      Nem-nem! - ingatja a fejét. - Hörcsög, de csak a természete, nem a szőrős fajtából. – vigyorog.

-      Majd adok én neked hörcsögöt mindjárt! – pattannak fel a szemeim.

A fölém hajló, mosolygó tekintetével találom szembe magam.

-      Boldog névnapot Kimi….

Egy hosszú végtelennek tűnő percig bámulunk egymásra. Ő fölöttem mosolyog kikerekedett, gyönyörű arccal.

Én itt lent imádom, egyre kétségbeesettebben és ijedtebben, az eddig ismeretlen, orvul rám törő féltéssel, rajongással fűszerezett, őrült szerelemmel.

A számra hajol. Érzékien, lassan csókol. Kávé ízű a nyelve, csalt, ő már ivott egyet.

Felnyúlok érte. Óvatosan belemarkolok a hajába, aztán lecsúsztatom a nyitott tenyerem végig a nyakán, és miközben gyengéden harapdálom az ajkait, elfektetem az ágyon.

-      Köszönöm! – hajolok fölé. – Pont ilyen ébresztésre vágytam….

-      És másra nem? – mosolyog kacéran.

Csak felrántom a szemöldököm, és már hajolnék is a szájára, de megállít.

-      Igyuk meg előbb a kávét…esetleg kihűlik, ha elmélyedsz ebben a csókban.

-      Tervbe volt…. – mosolygok halványan.

-      Akkor jó! – szusszan egy nagyot, ahogy feltornássza magát.

Szolgálatkészen a háta mögé teszem a párnáját, és közben fülig ugrik a szám, mert Rami párnafrusztrációja jut eszembe.

Hát, igen! Íme már nálunk is megjelentek a párnák, vigyorgok egyre szélesebben.

-      Hogy vagy? – próbálom palástolni.

-      Remekül….

-      És Marie?

-      Szerintem ő is….Mit vigyorogsz, mint a tejbe tök? – faggat gyanakodva.

-      Csak úgy…boldog vagyok! – adom a kezébe a csészét.

-      Akkor jó! – szusszan megint egyet.

Mellé ülök, ő meg féloldalasan nekem dől. Míg iszogatunk csendesen, átölelem a karommal, és szórakozottan simogatom a pocakját.

Hirtelen megtorpanok, megnyalom a szám, és hatalmasat nyelek. Az egész tenyeremmel a hasára tapadok.

-      He…- lehelem, ahogy megérzem a tenyerem alatt a finom hullámzó mozgást.

Nem tudok megszólalni, elakad a szavam, csak bámulok a fénylő szemű lányra, miközben a kislányom újra meg újra a tenyerembe rugdal.

Istenem, milyen régóta, hány éve már, hogy várok erre az apró pici mozdulatra. Itt van! Immár számomra is érzékelhetően, itt mozog a tenyerem alatt a gyermekem, a világ legcsodálatosabb kislánya. Tudom, már most érzem, hogy az lesz! Kicsi Marie…ti adtátok nekem a legszebb ajándékot.

Képtelen vagyok elszakítani a pillantásom a szemmel láthatóan is mozgolódó pocaktól. Lassan fölé hajolok és rácsókolok a finom bőrére, ami alatt egy új élet jelzi a jelenlétét egyre határozottabban. A lányom!

Észre sem veszem, hogy az arcomon végig folyó könnyek fényes csíkot húznak maguk után.

                                             *  *  *

There was a fire!
A hétvégém így indult! Szó szerint felgyújtottam anyu konyháját...véletlen.:(
Elcsíptem egy felrántott szemöldökű, kimeredt szemű ügyvéd, férj és apajelölt meglepett tekintetét, a felköszöntött ünnepelt picikét eltévelyedett praszliai láttán.:) Az eddig magányos agglegénynek, immár 5 nőre kell felügyelnie!
Aztán orosz munkásmozgalmi dalokat énekeltünk zongorakísérettel...mindenki!:)
Láttam egy raszta hajú pszichológust a rúdon csimpaszkodni, és közben fennhangon biztatta a barátnőmet, hogy toljad már a fenekemet!
Anyu bemutatta a lambada tudományát!
Az ügyvéd úr pontosan úgy rántotta fel a szemöldökét és bámulta anyu fenekét réveteg tekintettel, ahogy az enyémet az én skandinávom mikor a rúdon voltam.
Mi bemutattunk egy páros erotikus rúdtáncot, aztán twekeltem a twerk királynővel.:)
Mindezt egy fennakadt szemű skandinávnak, egy nyálát csorgató pszichodokinak, egy leesett állú állatorvosnak, és egy elakadt lélegzetű nyurga szomszédnak!:)
Soha életemben nem voltam még ekkora buliban!
Ha érdekel benneteket, legközelebb szívesen elmesélem!:)
Puszi, Luna